Miért ilyen fajták, miért ez az irány?

 

sikhegyBlog sorozatunkat és beszélgetésünket folytatjuk Titivel. Ebben az évben ünnepli a Gál Tibor Pincészet 25 szülinapját, érdekes egy pincészet esetében , hogy mennyivel másképp gondolkodik két generáció. Tisztul  a Gál Tibor portfólió, egyértelműbbek a fajták. Miért ez az irány? 

Egy borászat minden évben változik és megújul, ugyanúgy, ahogy a természet. Minden évben új kihívások, új ötletek, új elképzelések szerint szerveződünk. Ettől függetlenül persze van egyfajta következetes építkezés. Amikor elindult a pincészet 93-ban akkor például felvásárolt szőlőkből dolgoztunk, különböző gazdáktól kiválogattuk és megvásároltuk a legjobb terméseket. Később, ahogy elindult a piac fejlődése, rájöttünk melyek azok a szőlőfajták, amelyek számunkra a legalkalmasabbak. Ezért elkezdtük a legjobb területeket megvásárolni és azokat a szőlőfajtákat adoptáltuk, amikre úgy véltük, hogy működni fognak a piacon.

Eközben az évek során az történt, hogy az akkori gondolkodás és a nemzetközi fajták (Pinot Noir, Cabernet, Syrah, Chardonnay) iránti érdeklődés már sokkal inkább csökkent és mind a magyar mind a külföldi fogyasztók is elkezdtek nyitni a magyar fajták felé.

A mi esetünkben viszonylag sokszor kellett drasztikus és nagy változásokat behoznunk. Most 25 évesek vagyunk és sok újdonsággal jövünk. Az elmúlt 25 évben is mindig volt valami, ami komoly alakítás vagy változás a pincészet életében, mert vagy új szőlőfajtákban kellett gondolkodnunk, vagy újfajta borász technológiában. A változások és fejlődések eredményeként, azt tudom elmondani, hogy a termékstruktúránk most a legkövetkezetesebb és a legletisztulabb az elmúlt 25 évhez képest. Sokkal inkább elkezdtünk a nemzetközi fajtákból tolódni a magyar fajták irányába és többet foglalkozunk házasitásokkal, mint például az Egri Csillag és az Egri Bikavér.

Ez az év sok szemponból jelent újítást és megújulást. Mivel a Gál Tibor Pincészet több felületen létező borászat - különböző bemutatókat tartunk, vendéglátó egységben vagyunk jelen, valamint saját vendéglátó egységgel is rendelkezünk, a Gál Tibor Fúzió, azt látjuk, hogy nemcsak borászati megújulást kell véghezvinni, hanem a vendéglátást is egy kicsit frissíteni kell, hogy minél izgalmasabbak és érdekesebbek tudjunk maradni. Sok tervezés és gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy egy újdonsággal érkezünk a 25-ik évfordulón és nyitunk a Szépasszony völgy felé, ez lesz a most nyíló Gál Tibor Doboz. 

Azt látjuk, hogy Egerben a turizmus egy élénken javuló iparág ezért azt gondoljuk, hogy az eddigi kicsit félve tekintett Szépasszony völgyben idényre eljutottunk odáig, hogy a Gál Tibor Pincészetnek is ott kell lennie. Kihagyhatatlan az, hogy egy ilyen nemzetközileg ismert helyen egy kis Borbolttal megjelenjünk. Ez a Doboz a mi ajándékunk saját magunknak a 25 éves szülinapunkra.

Gál Tibor & Gál Veronika

Elmúltál már 18 éves?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.