Skip to content

Syrah szerepe pincészetünkben

Különös érzés fogott el, tavaly év elején a weboldalunk szerkesztésénél, amikor megírtam a Gál Tibor pincészet kronológiáját és elkezdtem olvasgatni apa történetét.

Érdekes, amikor az ember az édesapja munkájának jelentőségét felnőtt fejjel ismeri és érti meg igazán.Sokat szoktam Gromon Tamással beszélgetni, főleg régi évjáratokról, telepítésekről, olyanokról, amit én még gyerekként éltem meg.

A syrah fajtát 1999-ben hozta Egerbe apa, akkor volt az első telepítés. Franciaországi oltvány volt, mint nálunk a legtöbb területen. Először a Kocs- és a Pajados-dűlőkben telepítettünk belőle.

Érdekes kapcsolattörténet volt a syrah. Noha apa elsőre beleszeretett a fajtába, mégsem gondolkodott róla önálló borként az elején.

A syrahnál főleg az volt a koncepciója, hogy a cabernet sauvignon-t küszöbölje ki az Egri Bikavér házasításánál. Elsősorban a syrah fűszeressége, színe, valamint korábbi érése miatt gondolta, hogy kiválóan helyettesítheti a cabernet-t borvidékünkön.

2002-ben 3 éves tőkékről szüreteltünk először melyből minimális mennyiség készült önállóan (pontosabban merlot-val házasítva), ami csak kiskereskedelemben lett értékesítve, többeknek azonban az Egri Bikavér – Pajados lehet ismerős, melyben már a syrah is szerepet kapott. Azóta is alapszempont bikavérünknél a fűszeresség.

Fontos említeni, hogy 2002-től minden évjáratból készült egy minimális mennyiség, körülbelül 300 palack. A 2003-as volt az első önálló syrah, amit kereskedelmi mennyiségben készítettünk el, így már nem csak pincészetünknél volt fellelhető. Nagy durranás volt, szerettük. Körülbelül másfél évet érleltük hordóban és 6 hónapos palackos érlelés után került a polcokra. Ez jellemző egyébként nagyjából az összes syrah-nkra.

Büszkeség és siker, hogy már az első pillanattól kezdve feltette ház boraként az Egerszalóki Shiraz Hotel is a borlapjára, és a mai napig ők viszik el készletünk nagy részét.

Jelenleg a 2011-es évjárt van forgalomban, limitált tételben összesen 873 palack készült belőle. Ez az eddigi egyik legszebb! Titi egyik nagy kedvence.A Syrah képezi egyik alappillérét is a Titi Bikavérnek.

A hónap elején tartottuk első Syrah vertikális  kóstolónkat, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy milyen szépen tartják magukat még a 2000 évek elején készült tételek is.

Kóstoltuk a 2013-as hordómintát, 2011-es Syraht, mely jelenleg fut, 2006-os limitátl tételt, 2005-ös, 2004-es Syrah-Kadarka borunkat, a 2003-ast és végül a 2002-es Syrah-Merlotot.

Legjobbnak egyöntetűen a 2011-es és természetesen a 2003-as borunkat találtuk, melyről  Tibor csak annyit mondott:

– A valaha legjobb Syrah a Gál Tibor Pincészet történetében! 

Eger, 2016.02.05.                                                                                                                                           K. Gál Veronika

Jelentkezés Borkóstolóra

Kóstolóink részleteiről tájékozódhat a Borkóstolók aloldalon.

Az online foglalás visszaigazolást követően érvényes!

A kóstoló tartalmazza a vizet. A pince és az Interaktív Múzeum bemutatását, a szakmai vezetést. Valamint tartalmaz a csoport részére egyszeri 10% borvásárlási kedvezményt.

Szeretnénk kapcsolatban maradni Önnel, ezért engedje meg, hogy első kézből értesíthessük a velünk kapcsolatos érdekességekről, eseményeinkről, kedvezményeinkről.

AZ EMAIL CÍM MEGADÁSÁVAL ELFOGADJA AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEINKET ÉS AZ ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATUNKAT