Gál Zsombor beszélget Gromon Tamással, a Pincészet borászával
2015. 07. 02.
GZs: Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel, melyik csapatnak drukkol az idei Európa bajnokságon? (a felvétel a Lengyelország – Portugália negyeddöntő estéjén készült )
GT: Természetesen a lengyeleknek, hiszen már csak ők maradtak állva közülünk! Volt egy szép négyes tengely: Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, ők mind a mi testvéreink, így nyilvánvaló, hogy a még bennmaradó Lengyelországot támogatom.
GZs: Mert a gyökereink közösek. Ezzel kapcsolatban kérdezem: Hol vannak a gyökerei? Honnét származik Gromon Tamás?
GT: Pilisvörösvári vagyok jómagam, de családom németországi származású, az 1800-as években kerültek felmenőim Magyarországra.
GZs: Hogy került akkor Egerbe?
GT: Gyöngyösre jártam főiskolára, ahol majdani feleségemet is megismertem. Ott találkoztam különböző álláspályázatokkal az intézmény hirdetményei között. Az egri borkombinát sok álláslehetőséget hirdetett, és mivel feleségem is el tudott itt helyezkedni, így a választás logikus volt.
GZs: Akkor ez inkább szerencse, mint tudatos költözés…
GT: Úgy látszódott. De ez inkább föntről irányított történet volt, mert nekem Egerbe kellett jönni.
GZs: Azonnal megszerette Egert?
GT: Nekem azelőtt is nagyon tetszett. Még általános iskolás osztálykiránduláson jártam először Egerben, már akkor is lenyűgözött, pedig a Pilis is gyönyörű!
GZs: Meséljen egy kicsit a családjáról!
GT: Nagy családból származom, négyen voltunk testvérek. Édesapám műszerész volt, távközlési technikus, édesanyám pedig orvos asszisztensként dolgozott miután a gyerekek felnőttek.
GZs: És akkor egy technikus és orvos asszisztens gyermeke hogyan lett borász?
GT: Ó az már rég el vont döntve! Bár ezt én sem tudtam. Egyébként kertésznek készültem, nem borásznak egyáltalán. Szőlőkkel, gyümölcsökkel szerettem volna foglalkozni. Viszont erre Egerben nem volt lehetőség annak idején, így belecseppentem a borászatba. Azonban érdekességként megemlítem, hogy körülbelül 10 évvel ezelőtt édesanyám elküldött egy képet számomra a családi albumból, melyen 2 éves koromban dédnagyapám pincéjében a hordót mosom. És azért 2 éves korában nem hiába mos hordót az ember!
GZs: Ráadásul még dokumentálva is van! Térjünk vissza Egerbe és akkor már a bornál tartva, hogyan indult el a borász karrierje?
GT: Az Egri Borkombinátban kezdtem, ahol szinte mindenkinek hasonló pályán kellett végig mennie. Így nekem is el kellett indulnom a szamárlétrán, azonban hamar a főpincébe kerültem, mert munkám egy ott töltött szüret során megtetszett a vezetőknek. Rám bízták az exportborokat illetve a versenyborokat és a különlegesebb tételeket, mely azért igen komoly feladatnak számított.
GZs: Volt lehetőség igazán kiemelkedő borokat készítenie önállóan?
GT: Maga a rendszer nem adott rá lehetőséget, hogy önállóan bort készítsek, csak csapatban. Azonban a csapat kiváló volt, és gyakorlatilag minden közösen történt, nem volt egyénieskedés. Ebből a csapatból egyébként csak nagyon kevesen vannak már Egerben, sokan már nem is élnek közülük. De mai napig barátságban vagyok Sike Tamással, aki egy nálam fiatalabb generációból van, vagy Hagymási Józskával, akivel konkrétan együtt dolgoztam.
GZS: És akkor itt találkozott édesapámmal, id. Gál Tiborral is.
GT: Természetesen. Nagyon jól emlékszem arra a pillanatra, én 1979-ben kerültem a borkombináthoz, Tibor pedig 80-ban. Amikor először találkoztam vele, és bemutatkozott, olyan érzésem volt, mintha örökké ismertük volna egymást. Ez az érzésem később is megmaradt, hiába találkoztunk egyre ritkábban a későbbiekben. Tibor nyughatatlan volt, örökké mozgott, én viszont mindig egy helyen voltam, két különböző történet. Amíg a borkombinátnál dolgoztunk még focizni is eljártunk, azonban igazán akkor vált szorossá a kapcsolat közöttünk, amikor ő kikerült Olaszországba, ekkor szinte napi kapcsolatban voltunk telefonon és egyre izgalmasabbá vált a helyzet.
GZS: Mikor jött a gondolat, hogy elindul a saját pince felépítése?
GT: Ez folyamatosan alakult de ’92-ben került megvalósításra, akkor még az olasz és német társak nélkül, majd ’93-ban GIA Kft-ként elindult a társas vállalkozás Nicolo Incisa-val és az Alpina-val. Az elképzelés az volt, hogy Tiborral elindítunk valamit, de akkor még az Egervinnél dolgoztam, és a maszekolást nem nézték jó szemmel, igaz mindenki ezt csinálta. Így döntenem kellett és ’93-ban végleg otthagytam a korábbi borkombinátot.
GZs: Mit jelentett ez a kezdeti periódus az Ön számára szakmailag?
GT: Teljesen új lehetőségek adódtak, mint ami az Egervinnél volt. Megvoltak a feltételeink, hogy teljesen más irányba induljunk: piaci lehetőségek, kisüzemi eszközök, az akkor újdonságnak számító kisüzemi kóracél tartályok és barique hordók. Viszont területeink még nem voltak, így fontos volt, hogy olyan termelőket találjunk akik hajlandóak voltak úgy dolgozni, ahogy azt mi elvártuk: a termés korlátozás egy fontos feltétel volt. Azonban mindez az építkezés nagymértékű hitelfelvétellel tudott csak elindulni.
GZs: Milyen volt édesapámmal dolgozni?
GT: Mi teljesen egymásra voltunk hangolva, mind emberileg, mind szakmailag, így ilyen téren semmi gondunk nem volt. Azonban mi nem is voltunk sülve-főve együtt, legtöbbet telefonon kommunikáltunk, ő meg mondta mit kell csinálni és én azt végrehajtottam. Édesapád látta a koncepciót, járta a világot, tudta, hogy merre kell menni, milyen úton kell haladni, így nekem csak követnem kellett. Ekkor szinte még mindent én csináltam Anitával együtt, a semmiből kellett egy pincészetet kialakítanunk, hogy végül profi módon meg legyen valósítva. ’98-ban év borásza díjat kapott édesapád, tehát gyakorlatilag 5 év alatt feljuttattuk a Pincészetet a legmagasabb szintre. (Tóth Anita Gromon Tamással együtt a Pincészet legelső munkatársai voltak, a mai napig nálunk dolgoznak )
GZs: ’98-ban Év Borásza díj, 2001-ben Köztársasági Érdemrend kitüntetése illetve ugyanebben az évben a Wine Spectator is jeles elismerésben részesítette apa munkáját… Ön hogyan látta ezt a „második” periódust?
GT: ’97-től elkezdődtek a szőlőtelepítések, mely 2003-ig folyamatosan zajlott. Ez egy új időszakot jelentett, új fajtákat, új sikereket: chardonnay, pinot noir, syrah, viognier…ezek nagy dobások voltak, így ez egy igazán fellendülő szakasz volt. Személyesen azt sajnálom, hogy nem erre koncentráltunk. Amikor jött a Nagygombos, az már elvitte az erőforrásokat egy másik irányba. Szerintem erre semmi szükségünk nem volt.
GZs: Meséljen egy kicsit a 2001 és 2005 közötti időszakról.
GT: Hát ez egy kemény időszak volt. Ekkor jött be a dél-afrikai történet is, illetve ennek folyamán új export partnereink rengeteg megrendelést adtak le, bár ezek nem feltétlenül a minőségről szóltak. Nagyon sokat dolgoztunk, de kevés igazi eredménye volt. Én úgy érzem, ebben az időszakban kihasználtak, fölöslegesen lekötöttek minket. Ez már nem mi rólunk szólt.
GZs: 2005-ben apa elment közülünk. Hogyan gondolkodott ekkor? Optimistán és reményteljesen vagy inkább borúlátóan látta a folytatást?
GT: Semmiképp nem gondoltam arra, hogy vége lesz, nekünk ez egy ügy volt, nem azért csináltunk, hogy gazdaságilag megéri, vagy sem. Tudtam, hogy folytatni kell, ez egy vállalás volt. Ott voltak a szőlők, azokat gondozni kellett, és úgy gondolom a területek a legértékesebbek egy borászat esetében. Abból bármikor újra lehet indulni. Persze nagyon nehéz volt, ebben az időszakban szinte teljesen egyedül kellett döntéseket hoznom, hiszen Tibor is még akkor kezdte az egyetemet. De a nehézségeken túl kell lépni, ez az élet rendje.
GZs: 2010-ben viszont újjá épült a Pincészet…
GT: Igen, ez egy nagy kegyelmi állapot volt, habár 2010-ben tényleg komoly anyagi problémák voltak, de az új társakkal ez megoldódott.
GZs: Titivel milyen a kapcsolata?
GT: Nem könnyű! (nevetés) Igazából mi teljesen máshogy gondolkozunk bizonyos dolgokban, ami a kezdetekben nehézségeket jelentett, de mára ez már rendeződött. Tibornak sok mindenkinek kellett megfelelnie, és ez személyiségét is meghatározta az elején.
GZs: Mi az amit az egész Gál Tibor történetből igazán megőrizne? Mi kapcsolja igazán hozzá Önt a Gál Tibor Pincészethez?
GT: A kezdeti cél amit kitűztünk és annak megvalósítása. Bele sem gondolunk, hogy mi az ami az elején Egerben volt, miből is kezdtük az egészet és hová jutottunk ez által, hogy mi ezt végig csináltuk. Lehet, hogy gazdaságilag ez nem volt egy sikeres modell, de tények akkor is vannak. Ilyen például ez a kadarka (A beszélgetés közben épp a 2013-as Grőber Kadarkát kóstoljuk) A 90’es évek elején nem volt kadarka, egy tőke sem! Nem volt pinot noir, syrah, viognier egy tőke sem. Nem volt olyan chardonnay, abban a stílusban ahogy mi elindítottuk, egy darab sem. De beszélhetünk a bor- és szőlőárakról is, hogy milyenek voltak előtte és hogyan alakultak. Persze még mindig gyerekcipőben vagyunk, még mindig az elején járunk, de ezt az utat már megtettük.
GZs: Melyek voltak a kedvenc borai amit összességében elkészített a Pincészetben az egész időszak alatt?
GT: Az első a 2002-es Pajados Egri Bikavér, ami etalonnak számított, ezzel a borral gyakorlatilag mindent megnyertünk amit lehetett, még most is tökéletesen állja. A megelőző időszakban inkább tanulmányok voltak, mint igazi sikerek. Nagyon emlékezetes volt a 2002-es Viognier, melynek külön története van, erről Liptai Zsolt (korábban borász a Pincészetnél, most Pannonhalma főborásza ) is tudna beszélni. Meg persze a Tramini, a 2003-as, amivel rengeteget dolgoztunk, annak ellenére hogy az elején nem volt értékelhető, végül fantasztikus lett. Ezeknek mind történetük van, nem sablonosan készültek. Egyébként ilyen volt a ’97-es Chardonnay is, amit az elején mindenki büdösnek talált, végül az lett az egyik legsikeresebb borunk. Egyébként ilyen a 2012-es szelekció Bikavérünk is amit a minősítő bizottság nem engedett még át superiornak, pedig ez a valaha készített legjobb bikavérünk. De ezek nehéz dolgok, mert ki kell állni.
GZs: És az elmúlt 5 év borai közül?
GT: 2011-ből a Cabernet Franc, 2012-ből a Bikavér szelekció, 2013-ból pedig a Kadarka. Ezt tekintem a csúcsnak, amit szőlőben és borban elértünk eddig. Ilyen tételekre szükségünk van, amellett, hogy kellenek a kereskedelmi borok is. Most egy merlot-t kínzok, abban nagyon bízom, pedig Titi ezt is el akarta házasítani (nevetés), a 2013-as merlot, ehhez szintén sok idő kell. Minél bonyolultabb egy bor, annál több áldozattal, törődéssel jár.
GZs: Hogyan látja Eger potenciálját, jövőjét? Milyen borokat érdemes itt készíteni?
GT: Sok féle bor elkészíthető itt, de mindenképp a természetességre kell menni. Minél jobban meg kell találni azt az utat melyben az adott bor legjobban kibontakozhat. Semmiképp sem szabad egy kaptafára készíteni a borokat, hisz nincs két egyforma bor, még két egyforma hordó sem. Minden hordóban másképp fejlődik a bor, ezt a szabadságot meg kell neki adni. Ezt természetesen folyamatos „kommunikációval”, gondozással lehet megismerni. Én ebben látom az igazi borászkodás értelmét. Ez az én dolgom.