Apa a Pinot Noirban hitt, én a Bikavérben

Gál Tibor Pincészet

Honnan jött a Titi név, és miért ez a neve a Bikavéreteknek? 

Gyermekként a családom mindig így hívott, és úgy tűnik a borkedvelők is átvették.:). Apa balesete után mindenáron folytatni szerettem volna az örökségét, pontosan ugyanúgy, ahogy ő csinálta! Ezért a 2004-es évjáratból elkészítettem életem első Pinot Noirját, melyet már a saját nevemmel hoztunk forgalomba Titi Pinot-ként. Apa volt a példaképem, és neki ez volt a kedvenc fajtája, azt gondolta, hogy ez lesz a nagy egri fajta. Azonban teltek az évek, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem és az időjárás változásával a gondolkodásom is megváltozott. Évről évre, egyre jobbak és érettebbek a Bikavér házasításunk alapanyagai a pinot pedig “beszürkült” a sorba. Ezért döntöttem úgy, hogy ideje irányt változtatni és ráfordulni a Bikavérre a pinot helyett. Így került át a Titi név a Bikavérre! 

Miért pont Bikavér?

Az elmúlt 26 év tapasztalata Egerben, hogy a házasításokban sokkal több lehetőség, biztonság, kiszámíthatóság, valamint izgalom rejlik. A házasításokkal folyamatosan magas minőséget tudunk készíteni, míg a fajtaborok néha meglepően jók, néha bosszantóan szerények. Mivel a borászat is egy vállalkozás, ezért nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy csak a különleges évjáratokra koncentrálunk, szükségszerű minden évből a lehető legjobbat kihozni. Én ilyen formán a házasításokban látom a főszerepet. Valamint Egerben az a tapasztalat, hogy évről évre, azok a házasítások szerepelnek a legjobban, aminek az alapja a kékfrankos és sok fajtából állnak. Mindezen következtetéseket levonva el is érkeztünk a válaszhoz, miszerint Bikavérre kell koncentrálnunk, hiszen a Bikavér egy kékfrankos alapú sok fajtából álló házasítás. 

Nem zavaró, hogy lehet vásárolni Bikavért 400 Ft-tól 8-10 000 Ft-ig?

De!.:) Sajnos mi egriek még sosem voltunk olyan bátrak, hogy rendet tegyünk ebben a kérdésben. A világban kevés borvidéknek van olyan lehetősége, hogy saját márkája legyen. Nekünk 100 éve van! Sajnos kihasználjuk és nem őrizzük, védjük, építjük (tisztelet a kivételnek). Azt tapasztaljuk, hogy egy-egy márka meghatároz egy karaktert, egy minőséget. Nem lehet hosszútávon sikert elérni, ha ugyanazon márkanév alatt különböző minőségeket készítünk. Ezt beláttam én is, ezért úgy döntöttem, hogy megszüntetem a saját pincészetünkben a két-három szintű bikavéreket, és csak egyet szeretnék csinálni. A legjobbat. Ezért a 2017-es évjárattól a Gál Tibor Pincészet csak Bikavér Superior kategóriát szándékozik készíteni.Természetesen a Bikavért is a dűlőszelekción keresztül lehet sikerre vinni, ezért fontos, hogy megmutassuk, hogy Eger legkülönlegesebb dűlői a Síkhegy, Pajados, Nagy-Eged mire képesek, de már ezekről  a dűlőkről is csak és kizárólag Bikavért fogunk készíteni. A dűlők nincsenek fölé rendeltségi viszonyban a Superior Bikavérekhez képest, csupán színesebbé, érdekesebbé teszik a borvidéket. Az értéküket a limitáltság jelenti. 

Azért ez elég komoly változás az eddigiekhez képest, nem?

A pincészet mottója: Megtartva meghaladni. Azt gondolom, hogy a fejlődésünk egy egyenes vonallal megrajzolható, nincsenek logikátlan változtatások, csupán letisztultabban gondolkodunk. Apa rengeteg kaput kinyitott, és próbált használni,  mi ezek közül párat bezártunk, és csak azt szeretnénk nyitva tartani, amin a legtöbbször mentünk ki. Én ezeket a változtatásokat szükségszerűnek láttam és látom a mai napig. Dinasztikus borászat létrehozására szerződtem magammal, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy minden generáció a maga tudása szerinti legjobbat beletegye a fejlődésbe! 

Gál Tibor

2019. Február

 

 

Simonit metszésmódot tanulmányozva

Gál Tibor Pincészet

Metszésmód Váltás

Mint minden borászatnál, nálunk is a metszéssel foglalkozunk a téli időszakban. Fontos periódus ez, hiszen itt határozzuk meg a következő év termését. Ilyenkor állítjuk be a tőke terhelést, ezzel is irányítva a szőlő minőségét. 

2017-től  sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a fenntartható szőlőművelésre. Így  a metszést, mint a szőlő kondíciójának  döntő folyamatát kutattuk az elmúlt hónapokban.

Már egy ideje Marco Simonit és csapata metszésmódját tanulmányozzuk , amely nagyon innovatív és könnyen kivitelezhető, de azért néhány jelenlegi tőkénknél fejtörést okoz az “átállás”.

Ezzel a fajta metszésmóddal például nagy eséllyel tudunk védekezni a tőkeelhalás ellen, mivel pont az a lényege, hogy a szőlő nedvkeringését is figyelembe véve metsszünk (Guyot-Poussard, ‘módosított’ csapos metszésű kordon). Ugyanis az egyik nagy probléma a tőkeelhalás, ami ezzel a módszerrel egészen minimálisra is csökkenthető azáltal, hogy a későbbiekben a metszési sebek, mérete és száma a lehető legkisebb mennyiségre van csökkentve. 

Technikai újítás még a birtokon, hogy elektromos metszőollókkal dolgozunk, így annak segítségével a meghatározó folyamatokat ugyan kevesebb ember végzi, de mégis gyorsabb munkafolyamatot eredményez, hiszen mögöttük már csak a veszőket kell kihúzni a kordonból. 

Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy nem csak 10-15 vagy 20-30 éves tőkéket, de 50-60 éves egészséges tőkéket is művelhessünk a későbbiekben. 

Célunk minden esetben az, hogy fenntartható birtokot alakítsunk ki, hogy a környezethez leginkább alkalmazkodó szisztémára váltsunk.  

 Gál Tibor                                                                                                                                                                         

Eger, 2019.Február 

Nálunk járt a Junibor

Gál Tibor Pincészet

Vasárnap és hétfőn Egerben jártak a Junibor tagjai, itt tartották éves közgyűlésüket. Azért is fontos számukra az esemény, mert idén ünnepelték 10. évfordulójukat és anno itt Egerben alakultak meg. A Gál Tibor Pincészetben pedig utoljára 5 éve jártak, amikor a Fúzió építése éppen csak elkezdődött.

A vasárnap kötetlen, barátkozós vacsorával telt, itt nálunk a Fúzióban. Tibor (Junibor elnök) nagy örömére egészen sokan el tudtak jönni erre a napra is és vendégül láthattuk őket. Finom ételek és az egri Juniborosok borai társaságában vázolták fel a következő nap megbeszélnivalóit. 

Az ünneplés mellett két fontos döntés született, az egyik, hogy a Juniborosok közt köszönthetjük Rókusfalvy Palkót és Ruppert Mártont. Isten hozta a Juniborosok csapatában őket!

A gyűlés  legfontosabb mozzanata mégis talán az volt, hogy elindult az együtt gondolkodás, az első Junibor által generált eredetvédelmi rendszerről, melynek lényege, hogy minden borvidék megtalálja és meghatározza a rá legjellemzőbb borát. Ezzel segítve a fogyasztókat, turistákat, borral ismerkedőket, hogy a választásuk ne véletlenszerű, hanem tudatos legyen, feltehetőleg az adott borászat és borvidék legtipikusabb borát kóstolva.

Eger, 2018.12.05.

Gál- Kósa Gréta

Ilyen volt a Gál Tibor Wine Show

Gál Tibor Pincészet

Nem várt várakozás előzte meg az első Gál Tibor Wine Show-t, amit novemberben tartottunk Pincészetünk vendéglátó helyén a Gál Tibor Fúzióban.

Idén ünnepli 25. Születésnapját a Gál Tibor Pincészet, így vágyunk volt, hogy méltóképpen ünnepelhessük meg ezt az évfordulót.

Az esemény fő motívumai a kortárs borok, kortárs gondolatok voltak, így a borok mellett olyan kortárs elemek emelték fényét az eseménynek, mint Ipacs Géza grafikai munkái, fény show, kortárs jazz balett, “X “osztály Mercedes bemutató

Az elegáns rendezvényen a közönség kötetlen hangulatban kóstolgatta a Gál Tibor Pincészet “mainstream” borait, mint például a Titi Bikavért, a Titi Csillagot, a Rozét, a birtok Pinot Noirt, vagy éppen a Top borait, olyanokat, mint szűretlen Cabernet Sauvignon vagy Kékfrankos, Rajnai Rizling vagy éppen a Síkhegy házasításainkat.

Meglepetés volt azonban, hogy megnyitottuk a régi évjáratokat is, például a Chardonnay-t 2000-ből és 1999-ből is vagy Syrah- Merlot 2002-ből , Pinot Noirt 2002-ből és a Cabernet Sauvignon-t is 2000-ből.

Borokkal azt szerettük volna megmutatni, hogy a Gál Tibor Pincészet mindig is kortárs pincészet volt, és e szerint készítette a borokat.

Az este fergeteges hangulatban telt. Elegáns borok, elegáns egri és „ tengerentúli” emberek, finom ételek és legszuperebb deep house válogatás közepette egy olyan eseményt sikerült megteremteni, amit igazán magunkénak érezhettünk. Így bizonyára többször meg fogjuk ismételni a Wine Show-t 2019-ben is. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az eseményen és támogatta kezdeményezésünket!

Méltóképpen sikerült megünnepelnünk pincészetünk negyed évszázados fennállását!

Eger, 2018.11.29.

Gál Veronika

Októberi helyzetjelentés

Gál Tibor Pincészet

Idén a valaha volt legkorábban kezdett és végződött szüretünk. Elégedettek vagyunk, végig jó idő volt, jó ütemben sikerült szüretelni. Tartalmas, koncentrált, és elegáns borok évjárata ez.

Október 3-án, fejeztük be az idei szüretet. Utoljára a Cabernet Franc-t szüreteltük, magas, 23-as mustfokkal.

Elégedettek vagyunk. Az eddigi borok alapján kiemelkedő az évjárat. Tartalmas, koncentrált, elegáns borok várhatóak. 

Jelenleg a szüret utáni munkák zajlanak, takarítás, elpakolás. A szüret végeztével egyből kiszolgáljuk a szezonálisan megnövekedett megrendeléseket, palackozunk, címkézünk.

Idén készülünk egy kis újdonsággal is, amiben már kedves feleségem Gréta is segítségemre lesz. Az ő vágya volt, hogy készüljön  egy petillant naturel így  hamarosan bemutatkozik egy Pinot Blanc  petillant naturel ami az ő bora lesz. 

Másik  újdonság, hogy teljes érettségben szüretelt, alacsony termésátlagú , koncentrált Kékfrankosból készül idén a rosé borunk, így szakítunk az eddigi, könnyed Pinot Noir rosé vonallal. Sokkal inkább egy komolyabb beltartalommal rendelkező bor kerül majd ki az elkövetkezendő években.

Magabiztosak vagyunk, hiszen jó alapanyagra és jó évjáratra tudjuk építeni az elkövetkezendő évek kínálatát. 

Eger, 2018.10.10.                                                                                        Gál Tibor

Nálunk járt Claudia Cardinale

Gál Tibor Pincészet

Több híresség mellett az európai filmművészet egyik legnagyobb dívája, Claudia Cardinale is ellátogatott Egerbe az első Egri Klasszikus Film Maraton alkalmából, melyet szeptember 7-11. között rendeztek meg városunkban.

Claudia Cardinale meglátogatta többek között az Egri Uránia Mozit, az Érsek kertet az Egri Várat, és pincészetünkben is tiszteletét tette.

Vacsoráját Szeredi Tamás chefünk készítette, különös figyelmet fordítva a színésznő ízlésére.

Claudia Cardinale olaszul beszélt házigazdájával, Gál Tiborral, ízlettek neki boraink, a vörös borok nyerték el tetszését, leginkább a kései Kadarka 2013 borunk lett a kedvence, melyből egy palackkal meg is ajándékoztuk.

A Klasszikus Film Maraton alkalmából a héten még vendégül láthattuk Koltai Lajos, Koltai Róbert és  Szabó István filmrendezőket  is.

Hálásak vagyunk ezekért a pillanatokért!

Eger, 2018-09-15                                                         Gál Veronika

Titi 2016 a Top 100-ban

Gál Tibor Pincészet

Ne csak csodáljuk, igyuk is a Magyar borokat!  Ez volt ebben az évben a koncepciója a Top 100 magyar bor összeállításának. Olyan borokat néztek, amik pincészetek kereskedelmi tételei és nem mikro mennyiségben kerülnek értékesítésre, hanem konkrétan találkoznak a mindennapi fogyasztóval.

Így választották az egyik legjobb bornak a Titi Bikavér 2016 borunkat, melyről a következőt írják:

Vulkáni riolit tufáról szüretelt kékfrankos, kadarka, syrah,cabernet sauvignon, cabernet franc és pinot noir házasításából készült Bikavér. Telt, ízgazdag, gyümölcsközpontú, piros gyümölcsök uralják. Friss élénk savak, könnyedség jellemzi, lecsengése ásványos.”

Büszkék vagyunk arra, hogy egyre több Bikavér bekerül a Top 100 magyar bor válogatásába, valamint arra, hogy a dobogón is megjelenik a Bikavér.

Gratulálunk a St Andrea Szőlőbirtoknak, a Juhász Testvérek Pincészetének, a Petrény Pincészetnek, valamint a Böjt Birtoknak.

Eger, 2018.09.15.

Szüret 2018

Gál Tibor Pincészet

Szüret közepén egy pár gondolat Gál Tibor tollából.

Idén augusztus 22-én kezdtük a szüretet.

A pajadosi pinot noirral indult, majd szürkebarát, sauvignon blanc és végül síkhegyi pinot noir. Lassan eljutunk a szüret feléhez. Soha ilyen korai szüretünk nem volt még, de ez idáig optimisták vagyunk, hihetetlenül egészséges és érett gyümölcsöket szedünk.

A fehéreket is igyekeztünk elcsípni, hogy ne legyen túlzón magas a potenciális alkoholtartalom és még a virgonc egri savak is megmaradjanak. A pinot noirok 21-22-es mustfokokkal érkeztek a pincébe, komoly, elegáns, izgalmas vörösborokat várunk tőlük.

Hálásak vagyunk, mert jó időben van lehetőségünk szüretelni, ezáltal gyorsabban, tisztábban halad a munka.

Ütemesen haladnak a dolgok. Ez idáig elégedettek vagyunk a tempóval.

Optimistán tekintünk a 18-as évjáratra. Legyen most elég ennyi.:)

Eger,2018-09-15                                                                               Gál Tibor

Felkészültünk a korai szüretre

Gál Tibor Pincészet

A héten megkezdtük a 2018-as szüretet. Az előző hetekben az ültetvényeken az utolsó simítások zajlottak szüret előtt. Fűvágás, hogy amennyiben esik az eső később, ne legyenek sárosak a ládák és könnyen tudjunk közlekedni.

A fürtzóna keleti oldalán folyamatosan ritkítottuk a leveleket, hogy már kora reggel a nap felszárítsa a párás szemeket, viszont a délutáni magas UV sugárzástól védje a fürtöket. Célunk az volt hogy szellősebb legyen a lombfal, hogy az esetleges csapadék után kialakult botrytis ne károsítsa a fürtöket.

Azoknál a fajtáknál, ahol heterogén az érés vagy nagy a termés, például Kékfrankos, Merlot vagy Syrah folyamatosan fürtöt válogattunk.  Lehetőségeinkhez mérten minden fajtánál 1kg / tőke terheléssel dolgozunk.

Elégedettek vagyunk eddig az évjárattal, elég csapadék hullik, szép napos nyarunk van, így a cukorfok is várhatóan megfelelő lesz.

Gál Tibor

Eger, 2018.08.22.

Júliusi helyzetjelentés Tititől

Gál Tibor Pincészet

 Július derekán Tiborral beszélgettünk a szőlőben zajló munkákról, arról, hogy milyen munkák vannak soron a pincében és természetesen szóba került a Gál Tibor Pincészet új címkéinek bevezetésének visszhangja illetve a nemrégiben kis szakmai körben tartott Gál Tibor “Akkor és Most ” kóstoló konklúziója. 

 – Mi újság a szőlőben Titi? 

A kezdeti meglódult szőlő növekedés miatti elmaradásokat lassan sikerül utolérni, és egy rendkívül bizalomgerjesztő évjártnak lehetünk szemtanúi. Egész évben és még most is kb. 2 héttel van előrébb a természet, így korai szüretre készülünk. Nagyon egészséges és élettel teli ültetvényeink vannak. A síkhegyi kékfrankosban idén elindított organikusabb gazdálkodás mind idáig optimizmusra ad okot, mert fantasztikus fürtjeink és leveleink vannak. A szőlő rendkívül vitális és szemmel láthatólag napról-napra egészségesebb. Az idei kísérleti vetésünk sajnos a korai nagy szárazság miatt nem lett túl sikeres, de továbbra is kitartunk mellette, így ősszel-tavasszal folytatjuk a Pajadoson is, hogy a talajaink még “szivacsosabbak” legyenek, ezáltal a hirtelen lejövő csapadékot is sikerüljön megtartani.

– Pincében folyamatos a palackozás, címkézés, mi készül? 🙂

Jelenleg egy nagy lengyel és angliai exportra készülünk, mely a munka nagy részét kiteszi, de hamarosan elindul a 2017-es vörösborok házasítása is. A 2017-es Kadarka már össze van fejtve, robbanékony, gyümölcsös és izgalmas, hamarosan palackozzuk. Még a szüret előtt a 2017-es Pinot noirunk is palackba kerül, mely az elmúlt 10 év legizgalmasabb pinot-ja.

– Tegnap volt egy “Akkor és Most” kóstoló , mi volt a tapasztalat fehérek- vörösek terén?

Tegnap egy szűk szakmai csapattal megnéztük a Gál Tibor Pincészet evolúcióját két témakörön keresztül. Vörös és fehér házasítások:

  • Csillag 2017
  • Fuzio 2016
  • Fuzio 2015
  • Fuzio 2012
  • Fuzio 2009
  • Gloria 2007, valamint
  • Bikavér 2002
  • Bikavér 2005
  • Bikavér 2009
  • Bikavér 2009
  • Bikavér 2011
  • Bikavér 2013
  • Síkhegy Bikavér 2015
  • Síkhegy Bikavér 2016
  • Pajados Bikavér 2016


Tapasztalataink : Az elmúlt 10 évben a Gál Tibor Pincészet stílusa folyamatosan csiszolódott és finomult. Nem volt semmilyen irányú nagy kilengés, mindig “gáltiborosak” maradtak, de közben “kortársak” is voltak. Minden évjárat hozta az akkori stílusbeli és piaci elvárásokat. A legfiatalabb évjáratok koncentráltak, minerálisak, tudatosak. A régi évjáratok szépen értek, hosszan eltarthatónak készültek, de mai szemmel már nem divatosak. Győztek a fiatalok, de csupán azért, mert 10 évvel mi is öregebbek vagyunk..:)

– Új címkevilág, új arculat. Mik az első visszajelzések?

Szerencsére az új címkék nem “remegtették” meg a piacot, ami azt jelenti, hogy ezt várják el tőlünk. Úgy tudtunk frissülni, hogy közben megtartottuk önmagunkat. Igazodtunk a mostani generációk elvárásaihoz, de a tradicióinkat is megtartottuk. Hálásak vagyunk, hogy ebben grafikusunkra, Ipacs Gézára támaszkodhattunk, aki hamar megértette, mi az új Gál Tibor korszak üzenete.

 Eger, 2018.július 4.  Gál Veronika, Gál Tibor